Általános leírás
042 . Viva Mexico! Biotóp akvárium .
Ebben a kis akváriumban igyekeztem egy teljesen természetazonos élőhelyet kialakítani egy igen veszélyeztetett faj számára, ami nem más, mint a Notropis amecae (angol neve :Ameca shiner) Hazájában,Mexicóban, a teljes kihalás fenyegeti (1996-ban kihaltnak nyílvánították, de egy kisebb, 40 egyedet számláló csapatot sikeresen visszatelepítettek 2017-ben). Szerencsére lelkes akvaristák és szakértők próbálnak minél nagyobb populációkat létrehozni, egy esetleges újbóli visszatelepítés reményében. Az erős vízmozgást nemigen kedveli. Aljazatnak finom homokot szórtam be, néhány szegletben aprószemű sóderral vegyítve. Dekorációnak gyökereket használtam. Növényeket tekintve az uralkodó poziciót a Najas guadalupensis tölti be, de a felszínen úszik jópár békalencse is. A jobb hátsó sarokban egy mocsári növény is helyet kapott. (Növények :Najas guadalupensis, Lemna minor, Ceratophyllum demersum, Juncus sp.) Ikrázó hal. Ha nem vagyunk elég figyelmesek, akkor ívás után hajlamos felfalni az ikrákat. Maximális testhossza 5cm körül mozog. Naponta többször, kis adagokban etetem őket. Leginkább fagyasztott fehér és vörös szúnyoglárva és frissen keltetett artémia van az étlapon.
Szűrést egy Oase Biostyle 115 biztosítja, világítást Sobo Al550 napi 9 órában. A víz 23 celziusfokos.
Vízcsere 30% hetente, pihentetett csapvízzel.